Harmonikus párkapcsolatot kialakítani és fenntartani nem könnyű és bizony, nem is magától értetődő dolog. Amikor párkapcsolati problémákról gondolkodunk, olyan dolgok jutnak eszünkbe, mint:
- a felek közötti rossz kommunikáció,
- egymás hibáztatása,
- valamilyen régebbi bizalomvesztés vagy sérelem és ennek a folytonos felhánytorgatása,
- eltávolodás,
- kiüresedés,
- szexuális elhidegülés,
- ismétlődő és újratermelődő viták stb.
Mindenekelőtt nagyon fontos tudatosítani, hogy a krízisek, érzelmi hullámvölgyek a párkapcsolatok, házasságok természetes velejárói. Idővel a kapcsolatunk is változik, természetes kihívások elé áll, mint például a gyermekvállalás, vagy éppen a gyerekek kirepülése a családi fészekből, egyik fél munkanélkülisége, esetleg betegsége, vagy egyéni krízisei stb. Legnagyobb igyekezetünk ellenére is nehézségekkel találhatjuk szembe magunkat.
A nehézségekhez való viszonyulás egyrészt egy tanulási folyamat eredménye, mert konfliktuskezelői eszköztárunkat részben meghatározza, hogy mit láttunk otthon. Másfelől attól is függ, hogyan vagyunk képesek a nehéz helyzetekből közösen kiutakat találni, hogy milyen a kapcsolatunk aktuális állapota, vannak-e és milyenek a kapcsolat érzelmi tartalékai, vagy a párok érzelmi intelligenciája.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a feszültségforrások a hétköznapi, olykor jelentéktelennek tűnő helyzetekben bújnak meg, ugyanakkor érdemes mélyebbre ásnunk és megkeresni a párkapcsolati problémák, válságok, viták mögött megbújó érzelmi szükségleteket.
Az Érzelem Fókuszú Párterápia
Párterápia során sok pár számolt be arról, hogy veszekedéseik, mintha valami előre megbeszélt forgatókönyv alapján, előre megírt koreográfia mentén zajlanának, ami a kapcsolat kereséséről és az ettől való elzárkózásról szól.
Az érzelem fókuszú párterapeuták azt figyelték meg, hogy a párok egyike ebben a koreográfiában aktívan, szinte erőszakosan keresi a kapcsolatot, szeretné párját bevonni a konfliktus megoldásába, és megbeszélni a problémákat. Ezt sokszor bántón, esetleg kritikusan teszi, ami miatt a másik fél védeni kezdi magát, és hogy ne legyen nagyobb a baj, vagy a veszekedés bezárkózik, elhallgat, kilép a helyzetből.
Ettől a kapcsolatot aktívan rendezni akaró fél visszautasítva, vagy cserben hagyva érzi magát és még hangosabb lesz, vagy pont fordítva, ő is visszavonul. Így lesz a párkapcsolat mindkét szereplője magányos és dühös.
Mit rejt valójában ez a harag?
A harag legtöbbször félelemből, vagy fájdalomból ered. Ha a veszekedések során fellobbanó dühöt a pár megpróbálja megérteni és ezt a másikkal megosztani, akkor ezzel a mélyebb önfeltárással a harag méregfoga kihúzható és a másik fél befogadóbb, együttműködőbb lesz, nyitottabb a párja érzelmi szükségleteire és hajlandóbb a változásra, változtatásra.
Ez a példa jól szemlélteti, hogy szavaink mögött, sokszor valamilyen ki nem mondott érzelmi szükségletünk húzódik meg: A férj késő délután ér haza, mire a felesége dühösen hozzávágja: „Már megint nem jöttél időben!”, de valójában azt szeretné a másik felé kimutatni, hogy: „Már nagyon vártam, hogy haza gyere, mert hiányoztál!”
Miért nehéz kérnünk a másik támogatását, miért nehéz meghallanunk párunk üzenetét?
A 21. században a párterapeuták rengeteg kutatást végeztek annak érdekében, hogy minél többet megtudjanak a párkapcsolati problémák, nehézségek természetéről, és arra jutottak, hogy alapvetően az történik, hogy a pár tagjait elárasztják a negatív érzelmek, és őket korlátozó interakciók csapdájába kerülnek.
Magyarán kialakul a kapcsolatban egy olyan negatív forgatókönyv, ami alapján a veszekedések újra és újra lezajlanak, a felek ebben betöltött szerepe pedig gátolja a másik mélyebb megértését, vagy saját szükségletük kifejezését a másik felé. Ha a párnak sikerül azonosítania ezeket a felvett pozíciókat, elmozdulhatnak a rugalmasabb és érzékenyebb reakciók felé, ami a biztonságosabb kötődés alapjait és egy bensőségesebb kapcsolódást képezhet a pár tagjai között.
Az Érzelem Fókuszú Párterápia egy 8-20 alkalmas folyamat, mely során a pár érzelmeire helyezzük a figyelmet. Abból indulunk ki, hogy a párkapcsolaton belüli viselkedésünket az érzelmeink határozzák meg, hiszen az érzelmeinken keresztül tudjuk kifejezni szükségleteinket és vágyainkat másoknak. Az Érzelem Fókuszú Párterápia ezeknek az érzelmeknek a fejlesztésére és differenciálására összpontosít.
A terapeuta ebben a folyamatban inkább folyamat-tanácsadó, aki segít a párnak abban, hogy a kapcsolathoz köthető érzelmi élményeket feldolgozza, és a párkapcsolati koreográfiának a lépéseit átalakítsa. A változást azáltal provokálja, hogy a kapcsolati nehézségben megjelenő érzelmeket kibontja, és felhasználja arra, hogy új reakciókra ösztönözze a pár másik tagját.
Az Érzelem Fókuszú Párterápia célja
Az élmények újrafeldolgozása és az interakciók, a másik felé fordulás újjászervezése eredményeképpen lehetséges érzelmi biztonságot, biztonságos kötődést létrehoznunk a párkapcsolatban. Ha ez megtörténik, a párnak tartósan megváltozik a párkapcsolati megélése, kommunikációja és viselkedési stratégiái, ami boldogabb, és kiegyensúlyozottabb kapcsolati élményt eredményez.
Ha úgy érzik, hogy szeretnének párkapcsolatukon változtatni, jelentkezzenek a párkapcsolati tanácsadásra, vagy az Ölelj át! párkapcsolat- gazdagító tréningre!